Projektek
Boldog Iskola
Iskolánk bekapcsolódott a „Jobb Veled a Világ” Alapítvány által életre hívott Boldogságóra Programba, melynek során elnyertük a „Boldog Iskola” címet a 2019/2020-as, illetve 2020/2021-es tanévre. A program célja, hogy a pozitív pszichológia eredményeit felhasználva fejlesszük diákjaink boldogságra való képességét. Mivel a sikeres életvezetésben fontos szerepet kap a kognitív fejlődésen túl az önismeret, az érzelmi intelligencia és a szociális készségek is, ezért a Boldogságóra Program keretén belül a tanulók személyiségfejlesztésére helyezzük a hangsúlyt. A programba bevont osztályok szeptembertől júniusig havonta egy boldogságórán vesznek részt a tanév folyamán. A Boldogságóra Program 10 egymásra épülő témakört dolgoz fel, ezek a következők:
1. Boldogságfokozó hála
2. Optimizmus gyakorlása
3. Kapcsolatok ápolása
4. Boldogító jócselekedetek
5. Célok kitűzése és elérése
6. Megküzdési stratégiák
7. Apró örömök élvezete
8. Megbocsátás
9. Testmozgás
10. Fenntartható boldogság
A program kiemelt küldetése, hogy módszertani segítséget adjon a boldogságra való képesség fejlesztéséhez az iskolás korosztály számára. A mentálhigiénés foglalkozások segítségével a diákok könnyebben néznek majd szembe a kihívásokkal, képesek lesznek megbirkózni a problémákkal, és boldogságra képes felnőttekké válnak.